Ismerje meg Kétújfalut

Szent Mihály római katolikus templom

A román stílusú templom 1812-ben, tornya 1840-ben épült. Az építtető Czindery László földesúr.

 

Református templom

A templom 1857-58-ban épült. Tornyában két harang szól. Födémje három szakaszos, csehsüvegboltozatos. Négy regiszteres Angster orgonája 1905-ben épült.

Világháborús emlékművek

Emlékművek

A községben 3 emlékmű áll. Az I. és a II. Világháborúban elesettek emlékművei a katolikus és a református templom előtt, valamint a roma elesettek emlékműve a katolikus temetőben található.

Horgásztó

A község északi részén 3 hektáros területen található. Az önkormányzat tulajdonában lévő tavat a Kétújfalui Gyöngyös Horgász Egyesület tagjai hasznosítják.
 

Kétújfalu (németül: Neudorf, horvátul Ujfaluba) község Baranya megyében, a Szigetvári járásban, Szigetvártól 13 km-re délnyugatra. Magyarújfalu és Németújfalu egyesítésével keletkezett 1940-ben.
A településen és környékén már az i. e. 4. században is éltek emberek. A kelták Osireat nevű törzse lakta. A honfoglalás korában Botond és Karász népei telepedtek meg itt. 1479-ben[Barcshoz tartozó településnek írták.

Tovább olvasom