Látnivalók
Szent Mihály római katolikus templom
A román stílusú templom 1812-ben, tornya 1840-ben épült. Az építtető Czindery László földesúr.
Református templom
A templom 1857-58-ban épült. Tornyában két harang szól. Födémje három szakaszos, csehsüvegboltozatos. Négy regiszteres Angster orgonája 1905-ben épült.
Emlékművek
A községben 3 emlékmű áll. Az I. és a II. Világháborúban elesettek emlékművei a katolikus és a református templom előtt, valamint a roma elesettek emlékműve a katolikus temetőben található.
Horgásztó
A község északi részén 3 hektáros területen található. Az önkormányzat tulajdonában lévő tavat a Kétújfalui Gyöngyös Horgász Egyesület tagjai hasznosítják.
Hatalkotó ház
Kétújfalu Község Önkormányzat kézműves műhelye. Az alkotóház megnyílt 2020. október 2.-án. Névadóján a Hatalkotó ház nevet kapta.
Sportpálya
A sportcentrum a Rákóczi utcából nyílik. A község futballcsapatának füves- és műfüves pályája található itt, lelátóval, kiszolgáló helyiségekkel, gyerekeknek játszótérrel.
Jellegzetes Épületek
Jellegzetes Épületek
Konrád Ignác emlékszoba
Konrád Ignác festőművész községünk híres szülötte. Életrajzi kiállítása a Konrád Ignác Általános Iskola épületében található.
Kocsányos tölgy
Kétújfalu legidősebb tölgyfái. Becsült kor: 160-200. év. Kétújfalut Drávafokkal összekötő műút mentén állnak.
Akácos
Akácos